A
részt vesz a
program megszervezésében és a program kidolgozásában, összeállításában.
http://men-for-the-women.hupont.hu/6/zarandoklat
Igen vagy nem
Az optimista fényt lát, a pesszimista igyekszik azt eloltani
Elég fél órát nézni a tv–t, vagy hallgatni a rádió híreit ahhoz, hogy pesszimista legyél. A világ tele van borzalmakkal, szörnyűségekkel, szenvedéssel, nyomorúsággal, őrültséggel és gonoszsággal, hogy csak kapásból soroljak néhány jelzőt.
Most lehet, hogy öledbe ejted a kezed, és beletörődve azt mondod.
– Bizony, ez így van!
És kialudt a fény.
Ülsz a sötétben. Fáradt vagy, kimerült, elgyötört, szomorú, kétségbeesett. Nincs erőd, nincs kedved semmihez. Legszívesebben feladnád! Vannak sokan, akik föl is adják.
A világ, nemigen tudom megérteni miért, folyamatosan zúdítja, önti, árasztja a negatív híreket. Olyannak tűnik ez számomra, mintha egy gigantikus terv része lenne. Mintha azt akarná valaki elhitetni, hogy minden szörnyű, minden rettenetes, minden pokoli. Pedig tudjuk, hogy nem így van.
Jó pillanatokban magunk is észrevesszük a szépet, a jót. Várjuk a tavaszt, tudjuk, hogy érkezik, és kitörő lelkesedéssel tudjuk fogadni. Képesek vagyunk ugrálni, táncot járni. Teleszívni friss levegővel a szívünket, fölnézni az égre, meglátni a szivárványt, a bárányfelhőket, és felkiáltani:
– Milyen gyönyörű.
Amikor egy kisgyereket, vagy akár egy mókás kutyakölyköt nézünk, megtelik a szívünk vidámsággal, szeretettel, hálával. Vagy ha egy csörgedező patak mellett vezet az utad. Nem szoktad érezni, hogy tökéletes a világ? És, hogy a tiéd?
Olvastam egy történetet (Robert Fulghum: Már lángolt, amikor ráfeküdtem), ahol egy égő házhoz kiérkező tűzoltók egy alvó embert találnak. A dívány, amin aludt, az is égett. Miután eloltották a tüzet, kérdezgetik az embert, mondana valamit, hogyan keletkezhetett a tűz? Emberünket azonban hiába vallatják:
– Nem tudok semmit, már lángolt, amikor ráfeküdtem.
Kedvelem ezt a történetet, pedig a szerző inkább az emberi ostobaságot, felelőtlenséget akarta példázni ezzel. Én a mérhetetlen optimizmus példájának is érzem. „Nincs semmi baj, mindenki végzi a dolgát. Ég a dívány, majd jönnek és eloltják. Fáradt vagyok, alszom addig egy kicsit.”
Az optimizmus nem számít racionális viselkedésnek, az optimista gondolkodásnak sokszor semmilyen racionális alapja nincsen. Ennek ellenére működő, a fennmaradást segítő alkalmazkodási formának tűnik.
Még néhány évvel ezelőtt is úgy gondolták a Pszichológusok, hogy éppen azoknak van e felfogásra szüksége, akik valamilyen ok miatt tartósan vagy átmenetileg depressziósok, amivel együtt jár a kilátástalanság érzése. Ma már a szakemberek egyértelműen arról beszélnek: mindenkinek szüksége van rá! Az optimisták társaságának keresése az öngyógyítás egyik ösztönös és példaszerű megnyilvánulásának számít.
Én úgy látom, ablakot kell nyitnunk a világra. Tudatosan ablakot kell nyitnunk a szerethető, élhető, gyönyörű világra, ahol jók a kilátások, ahol jó élni. Ahol boldogan mondhatunk igent az életre, a saját életünkre.
És ha becsukjuk egy pillanatra a szemünket, és nem csak a fejünkkel látunk, hanem a szívünkkel is, érezni fogjuk: az élet szép, élni jó.
Amikor személyes győzelemről beszélünk, napjainkban szükséges, hogy együttműködésről, összefogásról is beszéljünk. Ezt tesszük.
Ezen felül természetesen szükséges, hogy a megfelelő lépéseket tegyük a megfelelő irányba, mert nem öncélú összefogásról beszélünk, hanem győzelemről.
És természetesen ismernünk kell a saját szerepünket, célunkat, és felelősségünket.
Starthoz kell állnunk!