Ez itt a pszichológus rovata, Hajnalka rovata.
A családnak együtt, és tagjainak külön külön is lényeges jellemzője az egészségi állapota. Mégpedig a fizikai egészsége ugyanúgy, mint a szellemi vagy a lelki egészsége.
Az egészséghez pedig táplálékra van szükség. Fizikai táplálékon túl természetesen szellemi és lelki táplálékra egyaránt. Ez az a táplálék, amit főként a családi asztalnál kellene magunkhoz vennünk, de az is számít, amit futtában bekapunk az utcán, vagy baráti körben, vagy máshol. Természetesen van táplálék ami használ, és van, ami fölösleges, vagy éppen hogy árt.
Ezen az oldalon arról beszélünk, amiről a legjobb lenne a családi asztaloknál (is) beszélni.
Közvetlen hozzászólást sajnos a honlap struktúrája nem tesz lehetővé, mégis szeretnénk ha a különböző kérdések és vélemények teret kaphatnának. Hozzászólásra és kérdésfeltevésre lehetőség: http://viktoriafaktorok.hupont.hu/6/kapcsolat
A cikkeket, hozzászólásokat megjelentetjük még a hírlevelünkben, amire érdemes feliratkozni.
Mesevilág - és a valóság
Nagyapám ott ült az ágyam végében és mesélt. Gyönyörű meséket olvasott nekem. Én többnyire lehunyt szemmel hallgattam őt, és benne voltam a mesevilágban. Repültem a tündérekkel, megijedtem, ha jöttek a sárkányok és felmásztam az égig érő fára. Izgultam, örültem, talán a szívem is összeszorult néha a félelemtől, de semmiért nem adtam volna ezt a csodavilágot, ahol minden lehetséges volt és a végén minden a helyére került: a jó győzött a gonosz pedig megkapta méltó büntetését.
Azóta is ezeket a meséket szeretem és keresem.
Amikor eljött az idő, és a saját gyerekeim kérték a mesét, ilyeneket akartam nekik mesélni. Ráadásul időközben pszichológus lettem, és mint ilyen, különösen sokat tanultam a gyermek lelkének rejtelmeiről. Megtanultam, amit addig csak sejtettem, hogy elképesztő lehetőségek rejlenek a gyerekekben, és kiskorukban minden lehetséges, és ebből annyi marad meg, amennyit hagyunk, hogy megmaradjon. Ebben a „semmi se lehetetlen” világban a gyönyörű mesék jelentik a napi táplálékot. Mert etetni kell a gyerekek (és persze a felnőttek) képzeletét, hogy ne sorvadjon el. És a jó meséken keresztül, észrevétlenül tanítjuk meg, hogy mi a jó, mi a rossz, és hogy mennyire fontos a szeretet.
A kihívás az, hogy a gyerekeknek szánt mesék gyakran túlságosan szimplák, kicsit, vagy nagyon gügyék. Mintha cumisüvegből akarnánk etetni egy büszke óvodást.
A gyerekeknek hatalmas lelke van, gyönyörű kétszáz szobás palota ez, ahol minden szoba titkokat rejt. Ezek a „törpe” mesék, viszont bezárják a gyerekeket egy linóleum padlós nyári konyhába. Nem kevés múlik ezen. Talán éppen annyi, hogy hová fejlődik a gyermek. Mi lesz belőle? Szárnyaló képzeletű óriás, vagy törpe felnőtt?
Én azért szeretem Zoli meséit, mert megnyitják ennek a csoda világnak a kapuit! Mert már az első mondat után lehet repülni a tündérekkel, megijedni a gonosztól és felmászni az égig érő fára. Mert általa visszakaptam az igazi meséimet.
Nézegesd meg ezt az oldalt, szerintem szeretni fogod!
Néha észrevétlenül belopódzik az életünkbe az aránytévesztés. Általában a mások családjában vesszük észre. Tisztán látjuk, ahogy a felcseperedő gyermek átveszi az uralmat a család felett. Mert elvileg van ugyebár a családnak egy természetes (majdnem azt írtam, "Istenadta") szerkezete: apa, anya és a gyermek(ek). Az apa adja a család erejét, értékrendjét. Az anya adja az egybetartó szeretetet. És ők ketten nevelgetik, terelgetik a gyermeket. Megtanítják, hogy mit szabad és mit nem. Miattuk tanul meg köszönni másoknak a kisgyerek, az ő kedvükért nem cseni el a csokit a bolt polcáról, sőt a szülők dicsérete miatt hagyja abba a pelusba kakilást, pedig az igazán finom. Felnéz a szüleire, és olyan akar lenni, mint ők. Ez így jó!
Néha azt látjuk, hogy egy három-négy éves gyerek uralkodik a családon. Minden körülötte forog. Ha vendégek jönnek, csak Ő van a központban. Lehet, hogy jó fej, és már el tudja énekelni a francia himnuszt, lehet, hogy nem annyira jó fej, de hisztizni tud, és megint csak ráfigyelnek. "Mi mindent megteszünk, hogy ki tudjon bontakozni az egyénisége. Egyáltalán nem korlátozzuk őt!"mondja az anyuka, és gyakran e mögött az a gondolat bújik meg, hogy "nem szeretnénk olyan szigorúak lenni, mint velünk voltak a szüleink". A gyerek igénye szerint döntenek mindenről, indulnak valahova, vagy mondanak le programokat. Az ő igénye szerint főznek, nyaralnak és vásárolnak. Természetesen, a gyereket semmiképpen nem bízzák senkire, ha pár órát mégis, akkor azt nagy bűntudattal teszik. Az szóba se jöhet, hogy a szülők kettesben legyenek egy hétvégét valahol. Ha este apuka fáradtan hazaérkezik, váltana pár szót az asszonnyal, de hát ott van a fürdetés, meseolvasás, hosszú altatás. Ebbe pedig rendszerint belealszik anyuka is. Két fáradt felnőtt, akik egyre távolabb kerülnek egymástól, miközben próbálnak ELÉG JÓ SZÜLŐK lenni.
Nem jó ez így. Elsősorban a gyereknek nem jó. Érdemes tudni, hogy a növekvő gyermeknek jót tesz, ha ismeri a "működési" szabályokat. Ha ismeri a határokat, ameddig elmehet. Ezek a működési keretek biztonságot adnak a számára. Hiányuk szorongáshoz vezet. Lehet, hogy nagyon kreatív lesz, de nehezen tud bánni majd az emberi kapcsolataival. A nehezen kezelhető gyerekből legtöbbször nehezen elviselhető felnőtt lesz.
Ezt pedig egy szülő sem szeretné a saját gyerekének.
http://viktoriafaktorok.hupont.hu/12/aktualitasok
http://ovoda.network.hu